1995-ben a boom bap csillaga már leáldozóban volt nyugaton, de keleten még csak akkor kelt fel a nap egy síma szkban, hogy a kanyhalók tökére lépjen. Ganxsta Zolee bemutatkozó albuma még a nyers, vágatlan Kartel. Később több lett a jelmez, a sallang, és a póz, és Pierrot is több polírpasztát kent a hangimintákra. De ez az anyag, testvérem, hibátlan, nincs még felütve még semmivel. Az alap telepi bunkóság olyan őserőként tör a felszínre, hogy nem kell szamurájkardokkal hadonászni hozzá, tele lesz a gatya erőlködés nélkül is. Van ebben a lemezben valami bájos naivitás. Nagypofájú gyerekek hülyültek funky ütemekre, és egy fél országnyi hülyegyerek kiabálta velük hogy:

“Egy zajos boom, ez a szövegi gyilkos / Senkinek nincs kegyelem, mindenkit eltapos / Ganxsta Zolee az akit hallasz ezen a lemezen / A Z-O-L-I, meg a Karte.l”