Egy lusta augusztusi pillangó óvatlan szárnycsapása téridő kaput nyit a nappaliban. Az idő szárnyas kígyója saját farkába harap és majdnem harminc év távlatából újból a Sziget Fesztivál Nagyszínpada előtt találjuk magunkat. 1998 Augusztus 5 szerda van, a teremtő ereje teljében pulzáló Korai üstökön ragadja a Sziget közönségét és felhúznak minket a sztratoszféráig, ahonnan hosszasan csodáljuk a légkör narancshéjszerű ragyogását. Lendület erőlködés nélkül, mozdulatlan száguldás, bárányfelhők vagyunk a kilencvenes évek zabolátlan szabadságának alkonyatában.
Csodával határos, hogy az elveszettnek hitt pillanat, mint egy palackba zárt dzsinn, cseppet se veszített szilaj energiájából. Csatakosra izzadtan, végkimerülésig táncolunk, a kavargó porfelhőben rég nem látott ismerősként találkozunk önmagunkkal.